
- Falunap 2009 Komoró
-
Tagocska
Falunap 2009 Komoró
Sziasztok Fiatalok, Komorói lakosok!
Egy meg nem magyarázható történetet szeretnék megosztani veletek.
Tegnapi nap folyamán részt vettem egy testületi ülésen, amire azért mentem el mert a Polgármester úr megkért, hogy elmondjam a képviselőtestület tagjai előtt is amit már napokkal korábban neki is felajánlottam.
Meglepő volt számomra már az is, hogy a 9 fős képviselő testületből 4 fő el sem jött, akiknek 3 évvel ezelőtt bizalmat szavaztak a falu lakosai.
Amiket elmondtam:
2009. Szeptember 19-én Szombaton kerül megrendezésre Településünk egyetlen nagyszabású rendezvénye : a Falunap.
Úgy gondoltuk néhányan fiatalok,vállalkozók, hogy tőlünk telhetően támogatnánk az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő Önkormányzatunk programját, kicsit színvonalasabbá téve azt.
Az összefogás szószólójaként elmondtam,hogy rendelkezésemre áll az a hang- és fénytechnika,mellyel lebonyolítható lenne a programok hangosítása és az esti szórakoztatás egyaránt.
Felajánlottam,hogy ezt a feladatot elvégzem teljesen INGYEN!
Érkeztek anyagi felajánlások,hogy hívjunk egy sztárvendéget.
Beszéltem két nagyon jó csapattal:
Dj Szatmári és Jucussal és a Cairóval.
Mindkét csapat NAGYON KEDVEZMÉNYES ajánlatot adott részemre.
Kértem az Önkormányzatot támogassa valamelyik programot.
A Cairót a felajánlásokból ki tudtuk volna fizetni, míg
Dj. Szatmáriékra kb. 30*000.-Ft segítségre lett volna szükség az önkormányzat részéről.
Továbbá felajánlottuk, hogy kispályás focibajnokságot hirdetünk az utcák között, melynek teljes szervezését, lebonyolítását, díjazását vállaltuk volna.(Ezúton üzenem Farkas Bélának,hogy nem kértem a mezeket és labdákat,tehát nem lett volna mit ellopni. Külön köszönöm.)
6 db hintó járta volna az utcákat feldíszítve teljes pompával.
Póker bajnokságot rendeztünk volna közel 100*000.- FT összdíjazással. (Állítólag felesleges , nincs rá igény. Biztos így van, én 1 éve rendezek ilyen versenyeket heti 2 alkalommal rendszeresen.)
Tervben volt egy csocsóbajnokság is.
Szóval szerettünk volna részt vállalni a Falunapi programokban, könnyítve az Önkormányzat szervezési és anyagi terhein.
Még az este folyamán a Polgármester úr megköszönve és sajnálkozva közölte velem, hogy a képviselő testület köszöni törekvéseinket, de nem kérnek belőle.
Félreértést elkerülve: Nem kizárólagos rendezési jogot kértünk, csak hozzáadni szerettünk volna az önkormányzat programjaihoz,színesebbé tenni azt, hogy minden korosztály találjon benne kedvére való programot.
Itt ragadom meg az alkalmat és megköszönöm fiatal barátaimnak, helyi lakosoknak, felajánlóknak ezen törekvésüket, mellyel máris többet tudtak volna felmutatni , mint a 3 éve megválasztott képviselőtestület eddig.
Szomorúan kell azt látnom, hogy a képviselő tagok közül egyesek sokkal fontosabbnak tartják saját akaratuk érvényesítését , mint a település érdekeit. Akinek nem inge……
Kérdezem én: hol vannak azok a törekvések, amelyekkel indultak a választásokon? Mit váltottak valóra az akkori ígéreteikből?(bár nehéz úgy, ha nem járok a testületi ülésekre)
Miért nincs nálunk fejlődés? Az elmúlt 3 hónapban jártam több település önkormányzatánál a megyében, találtam ismerősökre, barátokra , láttam jól működő irányítást, ötletet melyeket sokszor nem a pénz mozgatott.
Miért van az, hogy ha szóba hoztam a komorói önkormányzatot, nagy többségük legyintett?Érdemes elgondolkodni ezen…..
Vegyük számszerűsítve a dolgokat:
Az általunk felajánlott program összköltsége max: 30000.- Ft lett volna
Az Önkormányzat ezzel szemben:
Szandi fellépése (hol lépett fel utoljára?): 170.000.-Ft
Kredenc fellépése: 115.000.-FT
Jakab Józsi hangosítása+esti zeneszolgáltatása:160.000.-Ft+ÁFA.
„Köszönjük”, hogy segíthettünk!
Csak így tovább!
Kívánok a hátralevő egy évre sikeres és eredményben gazdag munkát!
Tisztelettel: Szabó László Attila
Komoró,2009.szeptember 10.