Hisztek a pszichológiában?

[walaki]

Ezen a fórumon láttam már fórumtémát a hitről. (Rejtélyes vallás.) Most egy másfajta hitről írok. Hisztek a pszichológiában? Én nem. Én már többször jártam pszichológusnál (nem vagyok beteg, de egyszer sem önként mentem, majd elmesélem, ha valakit érdekel), és sok rossz tapasztalatom volt, de jó alig. Sokszor félreismertek a pszichológusok, és gyakran álltak hozzám rosszindulattal, ezért elkezdtem nem hinni a pszichológiában.

Aztán egy barátom tanácsára (aki nem pszichológus) elolvastam az Atkinsont. (Azok kedvéért, akik nem ismerik: állítólag ez a pszichológia alapműve, sok egyetemen ebből tanítják a pszichológiát. Atkinson a szerző neve. Elég vastag könyv, A4-es méretben kb. 800 oldal. Hetekig olvastam, ma végeztem.) Sok újat tudtam meg a pszichológiáról, a pszichológusok nézeteiről, de a véleményem nem változott. Minél jobban eltávolodik a pszichológia a biológiai, idegi alapoktól, annál több (egymásnak ellentmondó) elmélet alakul ki, és persze mindegyik megmagyaráz bizonyos dolgokat, de egyik sem magyaráz meg mindet, és szinte mindegyik félremagyaráz valamit. Mindegyikből lehet valamit kísérletileg igazolni, de mindegyikből lehet valamit cáfolni is. Tehát ez még nem megbízható. Továbbra sem hiszek a pszichológiában. És ti hisztek benne?

[scs]

Nem, nem hiszek.
Ugyanakor szerintem kevered a dolgokat. A pszichológia az az emberi viselkedéssel foglalkozó tudomány. Ugyanakkor a cihomókusok munkája nem feltétlen egyezik meg magával a pszichológiával. Vannak komoly átfedések, de nem egy az egyben ugyanaz.
Hozzáteszem, ne várd el, hogy bármely cihomókus is kiismer pár mondat után. Ez elég nehéz. Sokan vannak köztük, akik ugyan megtanultak mindenféle okosságokat az egyetemen, ugyanakkor általában téves diagnózisokat hoznak.
Ugyanis a cihológia lényegesen bonyolultabb, mintsem hogy csak úgy le lehessen írni a törvényeit. Van pár alapelv, amit lehet követni, de egyrészt ezek alól is szoktak leni kivételek, ráadásul minden ember más és más.
Szóval amit mondani akarok: sok pszichológus van, aki ugyan ismeri a leírtakat, ugyanakkor pocsék emberismerettel rendelkezik. Ennél a szakmánál elengedhetetlen, hogy jó emberismereted legyen. Legalábbis ha jól akarsz dolgozni. És nehezebb is tanulni. Egy kőművesz szakmát még ha nincs is tehetségem hozzzá, el lehet sajátítani. Lassabban, mint annak, akinek van hozzá érzéke, de meg lehet tanulni. nyilván nem te leszel a legjobb, de azért egész jó szintig fel lehet hozni. A cihológusoknál viszont ez nem megy ilyen könnyen. Itt emberekkel kell foglalkozni, ami már sokkal bonyolultabb, mint téglákat pakolgatni egymásra. Szerintem.

---

Hasonló témák:

• Homeopátia - Ti hisztek benne?
• Hisztek az álmokban?

[Archer11]

Én sem hiszek benne. Ki lehet ismerni ugyan egy-egy embert, de olyan, aki mindenkit kiismerne......olyan NINCS! A pszichológusokról meg annyit, hogy egyik hülyébb mint a másik (legalábbis akiknél én jártam) Egy példa: Bementem az egyikhez tök idegesen, mert ideg összeroppanást kaptam még érettségi előtt a nagy vizsgadrukk idején, aztán nem hogy köszönte, vagy valami, hanem:"Ha jól látom, ön ideges, mondja el mit érez" -na, ettől majd hátast dobtam. Elvégre az ember nem azért megy oda, hogy az amúgy is nyilvánvaló dolgokat tényszerűen állapítsák meg neki. Na, ennyit erről.

---

Népszerű témák:

• Magyar helységnevek
• Újévi versek, sms-ek, köszöntők. BUÉK!
• Milyen országban élek én?!
• Csiklandozás
• A 12. bolygó és a földi piramisok...
• Imádom a csokit!
• Dumálda
• Hova jártok vásárolni Budapesten?
• Rejtélyes vallás
• Kedvenc idézetek, gondolatok...

[AnnaB77]

Sziasztok!

Remek témafelvetés, és engedjétek meg, hogy mint végzős pszichológushallgató én is hozzászóljak - kicsit talán a másik oldalról. A topiknyitó következő szavaival tökéletesen egyetértek:

... és persze mindegyik megmagyaráz bizonyos dolgokat, de egyik sem magyaráz meg mindet, és szinte mindegyik félremagyaráz valamit. Mindegyikből lehet valamit kísérletileg igazolni, de mindegyikből lehet valamit cáfolni is.

Ez így van. Mindazonáltal én ezt nem tartom hibának. Melyik tudomány az, amely létrejöttekor a területéhez tartozó minden dologról mindent tudott? A fizika talán nem fejlődik a mai napig, és nem cáfolnak meg állandóan korábban teljesen elfogadott dolgokat? És a csillagászat? Vagy bármely természettudomány? Az emberi psziché és lélek van olyan bonyolult, mint bármely ezen területek között, és ami egyik nap kísérletileg igazoltnak tűnik, azt másik nap, egy másik kísérlet megkérdőjelezi. Így van rendjén, így fejlődik.

Ugyanakkor azt gondolom, a topiknyitó fő problémája inkább a pszichológia gyakorlatban való (nem hatékony) alkalmazásáról szól. Erről az a véleményem, hogy ahogy van béna asztalos, rossz autószerelő, buta tanár stb., úgy van olyan pszichológus is, aki nem jól műveli a szakmáját. A másik, amit figyelembe kellene venni, hogy ha valaki önismereti okból megy pszichológushoz, akkor ne olyat keressen fel, aki (akármilyen) problémák megoldására szakosodott. Önismeretre egyébként is jobb a csoportos tréning vagy terápia. De még ezen túl is figyelembe kell venni azt (nem neked, kedves topiknyitó, hanem a pszichológusnak, akihez fordulsz), hogy a problémáddal kapcsolatban mi a kompetenciája. Ha ugyanis egy kognitív pszichológushoz fordulsz, tuti nem fog veled önismeretezni, mert az ő módszere az, hogy a viselkedésben megnyilvánuló deficitek megváltoztatásában nyújt segítséget. Ha egy analitikushoz fordulsz, az meg nem fogja megmondani, hogy hogyan csajozz okosan, ellenben kivesézi veled, hogy mi összefüggés van az anyukád iránt érzett dolgok és csajozási sikertelenségeid között.

Most így elsőre ennyi. Szívesen "vitázom" bármiről a témában, mert én azt gondolom, hogy nem annyira a pszichológiában való hitről van itt szó, hanem egy nagyon komoly érdeklődésről.

Üdv:

Anna

[walaki]

AnnaB77:

Tudományok és pszichológia:
- A többi tudomány is fejlődik, változik, mindig új tényekre bukkannak, és az új tények gyakran megváltoztatnak egy régi elméletet. Ez igaz. De a többi tudomány egyszerre csak egyfélét mond. Ha azt hiszik, hogy lapos a Föld, akkor mindenki azt mondja, hogy lapos, ha azt hiszik, hogy gömbszerű, akkor mindenki azt mondja, hogy gömbszerű. A pszichológiában egymásnak ellentmondó elméletek élnek egymás mellett akár 100 éven át, és mindegyiket használják. Ez a különbség.
- A másik különbség: A tudomány alapja a megismételhetőség, mérhetőség, általánosíthatóság. (Ez a természettudományokban egyértelmű, egy fizikai, kémiai, biológiai kísérlet bármikor megismételhető, de így van akár a történelemtudományban is: a történelmet nem lehet megismételni, de a kormeghatározást igen, és bárki ellenőrizheti, hogy ókori vagy középkori-e egy csontváz, sőt még a nyelvtudományban is ez van: bármikor újra ellenőrizhető, hogy egy bizonyos tájegység lakói tényleg ö-t mondanak-e e helyett, vagy tényleg használnak-e egy bizonyos szót. Ez alapján mindenki ugyanazt az eredményt kapja, könnyen eldönthető, hogy igaz-e egy elmélet.) A pszichológia emberekkel foglalkozik, az emberi élet pedig egyszeri és megismételhetetlen, ezért az érzések, gondolatok, ösztönök, reflexek és a belőlük eredő viselkedések is egyszeriek és megismételhetetlenek, tehát könnyen előfordulhat (és gyakran elő is fordul), hogy egy másik embercsoporttal megismételt kísérlet, vagy ugyanazokkal az emberekkel később és/vagy másik pszichológus által megismételt kísérlet ellentmond az előzőnek. Tehát a megismételhetőség és az ellenőrizhetőség nagyon bizonytalan.

A pszichológia gyakorlatáról:
- Ha azt látom az utcán egy házon, hogy X.Y. pszichológus, akkor honnan tudjam, hogy ő melyik elmélet híve és mire alkalmas? És honnan tudjam, hogy melyik pszichológus képes segíteni egy problémámon?
- Én olyan pszichológusokkal találkoztam, akik kompetensnek érezték magukat abban, amit tettek velem, és mégis mindegyik félreismert, akár többéves szakmai kapcsolat után is. (A személyes élményeimet majd megírom neked privátban, mert sok mindenre rájöttem belőlük.)
- "Erről az a véleményem, hogy ahogy van béna asztalos, rossz autószerelő, buta tanár stb., úgy van olyan pszichológus is, aki nem jól műveli a szakmáját." Ez igaz. És olyan is van, aki jól műveli? Még nem találkoztam vele.

Az önismeretről:
- Minden ember ismeri önmagát, és senki nem ismerhet jobban, mint amennyire mi ismerjük magunkat. De fordítva is igaz: senkit nem ismerhetünk jobban, mint magunkat.
- Az önismeret nagyrészt velünk születik, veleszületetten ismerjük saját tulajdonságainkat, jellemvonásainkat. Szintén velünk születik a testi és lelki szükségleteink felismerése is. A képességeinket és készségeinket viszont tanulás útján ismerjük meg, de nem másoktól tanulunk, hanem az átélt helyzetekből. Sikereinkből és kudarcainkból megtanuljuk, hogy mire vagyunk képesek és mire nem. (És azt is pontosan észleljük, hogy a siker és a kudarc saját képességeinknek, vagy másoknak köszönhető-e.) Szintén a helyzetekből tanuljuk meg, hogy miben és hogyan nyilvánulnak meg a jellemvonásaink, melyik helyzet milyen érzelmeket és gondolatokat vált ki belőlünk, és hogyan fejezzük ki, mennyire mutatjuk ki ezeket az érzelmeket és gondolatokat. Tehát az önismeretet saját életünk során spontán módon sajátítjuk el, nem kell hozzá sem pszichológus, sem terápia, sem csoportfoglalkozás.

[AnnaB77]

Kedves Walaki!

Minden felvetésed teljesen jogos, még ha nem is értünk mindenben egyet. Ez főként az önismereti részre vonatkozik, de megpróbálok sorban menni.

Tudományok és pszichológia:
- A pszichológiában pontosan azért élnek egymás mellett egymásnak akár ellentmondó elméletek, amit te is felhozol ellenérvként. Sokan vagyunk, sokfélék, és nem mindegy, milyen szemüvegen keresztül néznek ránk az elméletalkotók vagy gyakorlati pszichológusok. Freud például egy olyan korszakban élt és alkotott, amikor a nők társadalmi kiteljesedése – mondjuk úgy – még igencsak korlátozva volt. Sok nő frusztrált volt ettől, nem találta a helyét, vágyott a férfiak szabad(os)abb életére – nem csoda, hogy Freud megalkotta a „pénisz irigység” elméletét. Igaza volt abban, hogy létezik a jelenség, csak éppen félremagyarázta. Az elmélet utólag – de a mai társadalmi közegben – súlyos kritikát kapott, mégis, a pszichoanalízis működik és sokaknak (de nem mindenkinek) segít. De ha elmész egy mai pszichiáterhez, hát bizony ő is úgy fog rád tekinteni, mint lehetséges személyiségzavarosra, és még a leginkább terápiás beállítottságúak is fejében is megjelenik a gyógyszerlista, amivel „segíthetnének” neked.
- Nem te vagy az egyetlen, aki úgy érzi, ez kevés a tudományossághoz. A pszichológia végül azért került be a tudományok sorába, mert egy bizonyos ága (kognitív- és neuropszichológia) olyan közel áll az orvostudományhoz, és olyan szigorúan (néha szigorúbban, mint más tudományágak) tartja be azokat az alapelveket, amiket te is írtál, hogy ezzel létjogosultságot nyert. Csak mérhető dolgokkal foglalkoznak, és megismételhetőek, általánosíthatóak. És nagyon jól használhatóak. Példa: van, hogy a neurológusok bizonytalanok, hogy a páciensnek ez vagy az a betegsége van-e, hívnak egy neuropszichológust, aki tesztek segítségével segít megállapítani azt. A neuropszichológus önmagában nem tudná eldönteni, hogy mi a baja az illetőnek, de ha az orvos az összes fizikai tünet alapján le tudja szűkíteni, de nem tud differenciálni közöttük, akkor a neuropszichológus megteszi azt. Kölcsönösen segítik egymást, egymás nélkül nem sikerült volna a diagnózis, és mindennek a hasznát a páciens látja.

A pszichológia gyakorlatáról:
- Nem fogod tudni, hogy X.Y. képes-e segíteni a problémádon. Erre mindjárt bővebben kitérek. Az viszont, hogy melyik elmélet híve, néha kiderül a kiírásból (kognitív terapeuta, családterapeuta, analitikus pszichoterapeuta). De ha ez nem látszik, érdemes rákeresni a neten az illetőre, már a kezdő pszichológusok is „hirdetik” magukat, hogy mivel foglalkoznak, milyen irányzatban van gyakorlatuk stb. A pszichológia online-on pedig abban is segítséget kapsz, hogy a probléma irányából válaszd ki a megfelelő szakembert.
- Sajnos tudomásul kell venni, hogy a terápia, önismeret stb. face to face helyzet, ember az emberrel dolgozik, és az valóban természetellenes lenne, ha pont az emberi faktort próbálnánk kiiktatni belőle. A kliens a főszereplő, de tudomásul kell venni, hogy a terapeuta is emberből van, és neki is van személyisége, tulajdonságai, temperamentuma, munkastílusa, érzékeny pontjai, erősségei, gyengéi. Nem tudod ezt elkerülni. Ahogy vannak emberek, akik kedvelnek téged, és vannak olyanok, akik nem, úgy a terapeutával is vagy kialakul közöttetek valami (szimpátia, empátia stb.), vagy nem (közöny, taszítás stb.). Ez utóbbi esetben a pszichológus felelőssége, hogy valaki mást ajánljon maga helyett, mint akkor is, ha felismeri, nem kompetens abban, amivel hozzá fordultál (pl. pszichiáterre van szükséged, nem pszichológusra).

Az önismeretről: Most jön az, ami a legnagyobb (és legérdekesebb) „vitát” válthatja ki közöttünk. „Minden ember ismeri önmagát, és senki nem ismerhet jobban, mint amennyire mi ismerjük magunkat.” Alapvetően igaz. Illetve igaz lenne, ha az ember legalább olyan motivált lenne az önismeretre, mint arra, hogy táplálkozzon vagy szaporodjon. De nem így van. És ha jobban belegondolsz, te is tapasztalhattad ezt már. Miért lenne igénye valakinek, arra, hogy felszínre hozzon magában olyan érzéseket, tulajdonságokat, motivációkat, amelyeket tudatos szinten elítél? Egy vallásos embernek, aki az élet értékességét hirdeti, miért lenne motivációja arra, hogy gyilkos indulatait megismerje? Sosem volt olyan, hogy figyeltél valakit (pl. egy barátot, akit – úgy gondoltad – jól ismersz), és egy tettét vagy véleményét úgy ítélted meg magadban, hogy most éppen ámítja magát? Hogy próbál megmagyarázni magának egy helyzetet, egy történést, egy érzelmet, és te biztos voltál benne, hogy most nem látja tisztán azt, ami van? Szerintem volt már ilyen, de persze cáfolj meg nyugodtan. Honnan tudod ilyenkor, hogy kinek van igaza? Neki, hiszen ő ismeri magát a legjobban? Vagy neked, mert te kívülről látod őt, és a megnyilvánulásai jobban árulkodnak, mint a szavai? Mert téged nem vakít el éppen az az érzés, ami őt? Nos, én úgy gondolom, a kívülálló néha jobban látja, mi van (ami nem jelenti azt, hogy az okát is tudja). Más kérdés, kell-e szembesíteni az illetőt azzal, amit gondolsz. Nem feltétlenül. És ez a pszichológusra is ugyanúgy igaz. A vakfoltok feltárása csak akkor indokolt, ha az a hozzánk forduló ember életében rejtetten problémát okoz (pl. pánik, szomatizáció stb.). Ezt megint csak a pszichológus felelőssége eldönteni.

[Kérésre törölve 110209]

Egyszer voltam agyturkásznál.
Kétszer 600 kérdésből álló teszten mentem keresztül.
Az asszisztens kiakadt, mert a tesztkérdések közben vicceket meséltem neki.
Aztán beengedtek a komoly tudományos fokozattal rendelkező agyturkászhoz.
Mondhatom jó kis móka volt. Egészen bonyolult összefüggések elemzésesig eljutottunk, és amikor rávilágítottam az általa felvázolt összefüggések ellentmondásaira kicsit kiakadt. Kifejtette, hogy az emberi gondolkodás olyan szintjén vagyok, hogy a tudomány mai állása szerint nem tud segíteni.
Viszont nagyon jó tudatmódosító szerekkel egészen jól tudna kezelni, ha beleegyeznék.
Kifejtetem, hogy az elektrosokkot tartom a legjobb módszernek, viszont rajtam az sem segít, mert a szakmámból kifolyólag már rengetegszer kaptam áramütést és semmi változást nem észleltem, azon kívül, hogy minden elektromos behatást követően meg kellett innom egy üveg sört, amely kisütötte az áram által feltöltött agysejtjeimet.
Azt tanácsolom, hogy mielőtt agytúrkászhoz megy valaki pácolja be az agysejtjeit némi alkoholba és akkor egészen elviselhető lesz a terápia.
:-)

[walaki]

Kedves Walaki!

Minden felvetésed teljesen jogos, még ha nem is értünk mindenben egyet. Ez főként az önismereti részre vonatkozik, de megpróbálok sorban menni.

Tudományok és pszichológia:
- A pszichológiában pontosan azért élnek egymás mellett egymásnak akár ellentmondó elméletek, amit te is felhozol ellenérvként. Sokan vagyunk, sokfélék, és nem mindegy, milyen szemüvegen keresztül néznek ránk az elméletalkotók vagy gyakorlati pszichológusok. Freud például egy olyan korszakban élt és alkotott, amikor a nők társadalmi kiteljesedése – mondjuk úgy – még igencsak korlátozva volt. Sok nő frusztrált volt ettől, nem találta a helyét, vágyott a férfiak szabad(os)abb életére – nem csoda, hogy Freud megalkotta a „pénisz irigység” elméletét. Igaza volt abban, hogy létezik a jelenség, csak éppen félremagyarázta. Az elmélet utólag – de a mai társadalmi közegben – súlyos kritikát kapott, mégis, a pszichoanalízis működik és sokaknak (de nem mindenkinek) segít. De ha elmész egy mai pszichiáterhez, hát bizony ő is úgy fog rád tekinteni, mint lehetséges személyiségzavarosra, és még a leginkább terápiás beállítottságúak is fejében is megjelenik a gyógyszerlista, amivel „segíthetnének” neked.
- Nem te vagy az egyetlen, aki úgy érzi, ez kevés a tudományossághoz. A pszichológia végül azért került be a tudományok sorába, mert egy bizonyos ága (kognitív- és neuropszichológia) olyan közel áll az orvostudományhoz, és olyan szigorúan (néha szigorúbban, mint más tudományágak) tartja be azokat az alapelveket, amiket te is írtál, hogy ezzel létjogosultságot nyert. Csak mérhető dolgokkal foglalkoznak, és megismételhetőek, általánosíthatóak. És nagyon jól használhatóak. Példa: van, hogy a neurológusok bizonytalanok, hogy a páciensnek ez vagy az a betegsége van-e, hívnak egy neuropszichológust, aki tesztek segítségével segít megállapítani azt. A neuropszichológus önmagában nem tudná eldönteni, hogy mi a baja az illetőnek, de ha az orvos az összes fizikai tünet alapján le tudja szűkíteni, de nem tud differenciálni közöttük, akkor a neuropszichológus megteszi azt. Kölcsönösen segítik egymást, egymás nélkül nem sikerült volna a diagnózis, és mindennek a hasznát a páciens látja.

A pszichológia gyakorlatáról:
- Nem fogod tudni, hogy X.Y. képes-e segíteni a problémádon. Erre mindjárt bővebben kitérek. Az viszont, hogy melyik elmélet híve, néha kiderül a kiírásból (kognitív terapeuta, családterapeuta, analitikus pszichoterapeuta). De ha ez nem látszik, érdemes rákeresni a neten az illetőre, már a kezdő pszichológusok is „hirdetik” magukat, hogy mivel foglalkoznak, milyen irányzatban van gyakorlatuk stb. A pszichológia online-on pedig abban is segítséget kapsz, hogy a probléma irányából válaszd ki a megfelelő szakembert.
- Sajnos tudomásul kell venni, hogy a terápia, önismeret stb. face to face helyzet, ember az emberrel dolgozik, és az valóban természetellenes lenne, ha pont az emberi faktort próbálnánk kiiktatni belőle. A kliens a főszereplő, de tudomásul kell venni, hogy a terapeuta is emberből van, és neki is van személyisége, tulajdonságai, temperamentuma, munkastílusa, érzékeny pontjai, erősségei, gyengéi. Nem tudod ezt elkerülni. Ahogy vannak emberek, akik kedvelnek téged, és vannak olyanok, akik nem, úgy a terapeutával is vagy kialakul közöttetek valami (szimpátia, empátia stb.), vagy nem (közöny, taszítás stb.). Ez utóbbi esetben a pszichológus felelőssége, hogy valaki mást ajánljon maga helyett, mint akkor is, ha felismeri, nem kompetens abban, amivel hozzá fordultál (pl. pszichiáterre van szükséged, nem pszichológusra).

Az önismeretről: Most jön az, ami a legnagyobb (és legérdekesebb) „vitát” válthatja ki közöttünk. „Minden ember ismeri önmagát, és senki nem ismerhet jobban, mint amennyire mi ismerjük magunkat.” Alapvetően igaz. Illetve igaz lenne, ha az ember legalább olyan motivált lenne az önismeretre, mint arra, hogy táplálkozzon vagy szaporodjon. De nem így van. És ha jobban belegondolsz, te is tapasztalhattad ezt már. Miért lenne igénye valakinek, arra, hogy felszínre hozzon magában olyan érzéseket, tulajdonságokat, motivációkat, amelyeket tudatos szinten elítél? Egy vallásos embernek, aki az élet értékességét hirdeti, miért lenne motivációja arra, hogy gyilkos indulatait megismerje? Sosem volt olyan, hogy figyeltél valakit (pl. egy barátot, akit – úgy gondoltad – jól ismersz), és egy tettét vagy véleményét úgy ítélted meg magadban, hogy most éppen ámítja magát? Hogy próbál megmagyarázni magának egy helyzetet, egy történést, egy érzelmet, és te biztos voltál benne, hogy most nem látja tisztán azt, ami van? Szerintem volt már ilyen, de persze cáfolj meg nyugodtan. Honnan tudod ilyenkor, hogy kinek van igaza? Neki, hiszen ő ismeri magát a legjobban? Vagy neked, mert te kívülről látod őt, és a megnyilvánulásai jobban árulkodnak, mint a szavai? Mert téged nem vakít el éppen az az érzés, ami őt? Nos, én úgy gondolom, a kívülálló néha jobban látja, mi van (ami nem jelenti azt, hogy az okát is tudja). Más kérdés, kell-e szembesíteni az illetőt azzal, amit gondolsz. Nem feltétlenül. És ez a pszichológusra is ugyanúgy igaz. A vakfoltok feltárása csak akkor indokolt, ha az a hozzánk forduló ember életében rejtetten problémát okoz (pl. pánik, szomatizáció stb.). Ezt megint csak a pszichológus felelőssége eldönteni.

Tudományosság:
- Freud nézetein vitatkoznak a pszichológusok. Pszichológustól is hallottam már olyat, hogy a pszichológia tudomány, de a pszichoanalízis nem igazi pszichológia és nem is tudomány.
- Ha a neuropszichológia tényleg ennyire tudományos, akkor miért nem csak azt fogadták el tudománynak (pl. a neurológia részeként), miért az egész pszichológiát nyilvánították tudománynak?

Gyakorlat:
-Az első mondatod ijesztő. És ez a mondat megkérdőjelezi a pszichológia értékét, mert ha valaki ért valamihez, akkor elvárható, hogy tudjon segíteni.
- Egyszer tényleg volt olyan élményem, hogy a pszichológus éppen az emberi tényező (személyes bosszú) miatt döntött rosszul egy számomra fontos helyzetben, és ebből komoly hátrányom lett. Az általam eddig ismert pszichológusokat és pszichiátereket mindig az érdekeik vezérelték, nem a szakmaiság. (Majd ha privátban megírom az élményeimet, akkor meglátod. De ha rajtad kívül még 1 embert érdekel, akkor itt írom meg, nyilvánosan.)

Önismeret:
- Félreértettél. Én éppen azt állítottam, hogy az önismerethez semmit nem kell tenni, spontán alakul ki bennünk azáltal, hogy egyre újabb helyzetekbe kerülünk, és valahogyan reagálunk az új helyzetre. Ami tényleg megvan valakiben, azt az illető általában nem ítéli el tudatosan, legfeljebb olyan szinten, hogy az egy rossz tulajdonság. Egy vallásos ember is megismeri a gyilkos indulatait (ha vannak neki), teljesen spontán módon, egy olyan helyzetben, ami kiváltja ezeket az indulatokat. Ilyenkor egy vallásos emberben az játszódik le, hogy észreveszi a gyilkos indulatot, aztán eszébe jut a vallás és a "Ne ölj!" parancs, és fékezi magát. Ha valaki próbál megmagyarázni egy helyzetet, és úgy látom, hogy nincs igaza, akkor 2 eset lehetséges. Vagy nem az igazi okot mondja az illető (tehát csak engem ámít), vagy nem az nismeret hiányzik, hanem a tények ismerete. (Pl. a "biztos azért nem sikerült, mert ilyen meg olyn vagyok" magyarázat hibás lehet, ha pl. azért nem sikerült valami, mert valakit nem az érdemei szerint ítéltek meg. Ez pl. a tények ismeretének hiánya, nem az önismeret hiányzik.) Ilyenkor az illetőt mindig szembesíteni kell azzal, amit mi gondolunk. Ha a tények ismerete hiányzik, akkor jó, ha felvilágosítjuk az illetőt: "tényleg ilyen és olyan vagy, de nem ezért nem sikerült", ha minket akar ámítani az illető, akkor meg azért érdemes szembesíteni ezzel, mert ettől erősödik a barátság. Egy jó szándékú szembesítésnek ilyenkor az az üzenete, hogy "Nem ez az igazi okod, én átlátok rajtad, nem kell titkolóznod előttem." és egy ilyen üzenet mindig erősíti a barátságot. Ezért kell mindig őszintének lenni, és szembesíteni az embereket a véleményünkkel.

[walaki]

Egyszer voltam agyturkásznál.
Kétszer 600 kérdésből álló teszten mentem keresztül.
Az asszisztens kiakadt, mert a tesztkérdések közben vicceket meséltem neki.
Aztán beengedtek a komoly tudományos fokozattal rendelkező agyturkászhoz.
Mondhatom jó kis móka volt. Egészen bonyolult összefüggések elemzésesig eljutottunk, és amikor rávilágítottam az általa felvázolt összefüggések ellentmondásaira kicsit kiakadt. Kifejtette, hogy az emberi gondolkodás olyan szintjén vagyok, hogy a tudomány mai állása szerint nem tud segíteni.
Viszont nagyon jó tudatmódosító szerekkel egészen jól tudna kezelni, ha beleegyeznék.
Kifejtetem, hogy az elektrosokkot tartom a legjobb módszernek, viszont rajtam az sem segít, mert a szakmámból kifolyólag már rengetegszer kaptam áramütést és semmi változást nem észleltem, azon kívül, hogy minden elektromos behatást követően meg kellett innom egy üveg sört, amely kisütötte az áram által feltöltött agysejtjeimet.
Azt tanácsolom, hogy mielőtt agytúrkászhoz megy valaki pácolja be az agysejtjeit némi alkoholba és akkor egészen elviselhető lesz a terápia.
:-)

Ez a tipikus pszichológusi/pszichiáteri hozzáállás. Én nem merem kipróbálni az alkoholt, nehogy rászokjak (ugyanígy vagyok a dohányzással és a kábítószerrel is), de érdekelne, hogy hogyan jutottál el ehhez az "agyturkászhoz"? Muszáj volt? Vagy önként mentél? Volt valamilyen problémád, vagy csak kíváncsi voltál egy terápiára?

(A pszichológusoknak és pszichiátereknek van valamilyen hivatalos összefoglaló neve? Én a pszichopata szót szoktam használni. )

[Kérésre törölve 110209]

Walaki kérdezi:
hogyan jutottál el ehhez az "agyturkászhoz"
Kedves b. nejem vitt el. Ez ilyen egyszerű.
Hogy miért kellet mennem?
Annak ismertetéséhez regényt kellene írnom.
Tapasztalataimról itt is írtam egy keveset:
http://duma.forum.hu/f20/a-halal-koz...t183/#post1902
Gondold el, hogy milyen az amikor új feltétekkel új élete kell kezdeni és a régi életedből nem őrizhetsz meg semmit és a régi egészséged is oda van.
Alkoholt már nagyon régen nem iszom.
Az alkoholizmustól nem kell félni. Mint minden az életben ez is a mértéktől függ.
( Kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság. )
Nem szabad napi rendszerességgel inni.
Nem szabad sokat inni. Ez alkattól függ, van akinél két üveg sör, van aki megihat 5-6 üveggel is.
Ezt mindenkinek magának kell tudnia.
Nem szabad azért alkoholt inni, hogy az okozzon jókedvet.
Ha már csak az alkohol hatása alatt tudok laza lenni, nevetni, akkor alkoholista vagyok.
A pancsolt alkoholok nagyon mérgezőek!
A jó minőségű sör, a jó minőségű vodka iható!
A bor tele van vegyszerrel és répacukorral.
Van azért jó minőségű bor is, de azt nem éri meg eladni.
Egyszer ittam egy olyan ó-olaszrizling bort, hogy nem szédültem, viszont amikor az asztaltól fel akartam kelni nem mozgott a lábam.
Ez az igazi bor jellemzője.
A répacukorból erjedt alkohol megvadítja a fogyasztóját.
Az alkoholizmus fokozatait a szakirodalom ismerteti.
Sok esetben az alkoholisták nem ismerik el, hogy alkoholistává váltak.
Amikor elismerik van remény a gyógyulásra.
A család, a környezet segítsége nélkül nem tudnak meggyógyulni.
Kábítószert magamtól soha nem próbáltam.
Egyszer adtak a kórházban, az szuper jó volt, de évente csak egyszer adható!