-
Tag
re: Milyen országban élek én?!
Hiába ,magam maradtam .Populista társam lehet hogy hatalomra került. Figyelmeztetnélek hogy hálával tartozunk a duma fórumnak ,és ha törvényes lehetőséget lesz támogasd már meg egy kicsit a fórumot . Tavaly azt a választ kapta a feleségem ,lakossági fórumon hogy illúzió a nyugdíjban vonulás idejének csökkentése. Érdekes dolgot hallottam ,mert a leköszönő képviselkedők nyugdíjazás előtt 5 évvel korábban elmehetnek nyugdíjban .Megérdemlik ,hisz ennyi szidalmazó embert végig hallgatni ,és olvasni szinte pánik betegséget idézhetett elő . Hazugságot azért találták ki hogy ne fájjon az igazság!
-
Tag
re: Milyen országban élek én?!
Egy olyan személyről szeretnénk egy kicsit időzni ,aki talán a legnagyobb ellenmondásos politikus. Mielőtt még valaki felhördülne én színpatikus embernek találom ,még akkor is ha MSZP oldalon áll . Nagyon kevés ember próbálta meg ha lehetősége volt rá hogy segítsen a szegény embereken legalább egy fél kiló kenyérrel is . Nos ez a politikus Karsai úr .Igen urat mondtam egy MSZP tagra,amit tőlem nem vártak volna el az olvasók . Karsai Úr igen is hogy megérdemelte volna ,de csak független ,hogy képviselő legyen . Ő emberségből jelesre vizsgázott .Egyedüli volt aki saját pártjával szemben állt .Most megelőzném a támadást ,hisz utána csak megszavazta . Azt mondtok amit akartok ,de ha az összes MSZP képviselő Karsai Úr-ak lennének akkor az ország megközelítőnek sem így állna .Kedves Battonyai szegények !Sajnállak benneteket ,de ki fog adni nektek csak úgy kenyérre valót ,vagy a pár darab csirkének ,kukoricát ,búzát .Karsai István ,még ha rossz oldalon állt is , előttem emberségből jelesre vizsgázott .Nem szeretnénk Battonyai polgár lenni mert most nagyon szégyelleném magam . Battonya nem a kákán földje ,de egy kis ideig az volt szívetekben . Karsai István megérdemelte volna tőletek a bizalmat .Ő nem elvtárs hanem Úr volt számotokra . Keressétek az Urat ,sok siker kívánok hozzá az összes Battonyai polgárnak .
-
Tag
re: Milyen országban élek én?!
Nem lehet már tovább foltozni a világ gazdasági csődjét . Egy kis ideig sikeresen tudták a világ politikai átrendeződéseit kezelni a nyugati nagytőke(Kelet Európa ) piaci nyerése . Sajnálatosan a nyugati világban már a piacok telítődtek és nem igazán volt megfelelő felvevő piac ,ezért egy kis időre átmenetileg a volt szocialista országok kielégítő piacnak bizonyultak . Amerikai polgárok ragaszkodtak a jólét további feltételeihez .Sajnos a hazai bérrendszer egyáltalán nem tette lehetővé a versenyképes gyártást ,és ezert olcsó munkaerő reményében Kínában próbálkozott elég sok Amerikai cég a versenyképesség megtartása érdekében . Ezzel nem is lenne baj ,csak ott van a buktatő hogy Kína szinte minimum bért fizet a dolgozóknak ,és a Kínai pénzt nem hajlandó felértékelni ami valójában jogos és igaz lenne .Igen ám csak Kína részére az export import miatt nagy vesztesség lenne ,de a legveszélyesebb számára a hazai fogyasztás hirtelen megugrása ami azt jelentené hogy kevesebb jutna eladásra a világ piacokon. A kínai tőke felhalmozódása ,befektetés nélkül semmire sem jó Kínának ,ezért részvényeket vásárolt és az amerikai hitel több mint 50% Kína hitelezi . Na azért nem kell egyből hasra esni mert Amerika nemzeti vagyonának csak nagyon kis százalékáról van szó . Ettől függetlenül jelentős pénz kintlévőség .Az egész világon a piaci telítettség már nem vonz újabb befektetőket ,vagyis tőkét. A tőke mindig azt keresi hogy hol lehet rövid idő alatt nagy pénzeket termelni önmagának . Egyenlőre ilyen technikai berendezés nincs amit a tőke érdekelné . Tehát a világváltság nem fékezhető meg csak abban az esetben ha a bankok és természetesen az IMF nemzetközi ellenőrzés alá kerül és szabályozva lenne részére a hitel kamatja . Tiszta képet kel a világ elé állítani ,hisz az IMF pontosan az 1933 -as váltság tanulságából jött létre ,de úgy látszik hogy az IMF -nek már rég nem a váltság megfékezése a feladata hanem inkább a fokozása . Nyugodtan mondhatnánk hogy az euró és a dollár harca a váltság alapja . Természetesen közelében sem jár hisz Amerika minden tekintetben egy ,és egy . Míg az EU egy virtuális államforma amiben sokféle húzó lovak veszik át idővel a kocsi húzását de mindig van egy két ló amelyik mindig besegít a húzásban . Tegyük fel ha Görögország után Spanyolország ,Portugália,Olaszország, Szlovákia,stb is csőd közelben kerül ,akkor nyugodtan mondhatni hogy nem közös pénzt kell csinálni hanem összefogást .
-
Tag
re: Milyen országban élek én?!
Az előző írásomhoz csak annyit szeretnénk még hozzáfűzni hogy csak központi bankrendszer és adóhatósággal oldható meg hogy egyes tagállamok ne a hasukra ütve diktálják be költségvetésüket .
Most egy emberséges ügyet szeretnénk megosztani kedves honfitársaimmal .Felháborító ,hogy olyan jogszabályt alkotott meg a leköszönő kormány ,hogy az a polgár akinek nincs bejelentett lakcíme nem kaphat egészségügyi ellátást . Mielőtt valaki felkiált, hogy helyes ,azt azért had említsem meg hogy tudok rengeteg olyan személyről akinek csak üdülő övezetben van háza (hobbi telke) mert a házát elárverezték . Nem tudom hogy ki a felelős a nem megfelelő tájékoztatás elmulasztásáért. Csak a rugalmatlan bürokratáknak köszönhető hogy nem hajtották végre vagy nem merték .Jogalkotók , vagy szabad kőművesek ,nem tudom.Vannak azért alkotmányos jogaik a polgároknak azért ezt jó lett volna tudni azért a sok lé -ért .
-
Tag
re: Milyen országban élek én?!
Szeretnénk konkrét kérdést feltenni azoknak a politikusoknak akik a nyugdíjkorhatár idejével zsonglőrködnek . Kérdésem a következő ! Megengedi az alkotmány azonos állampolgárok közötti különböző elbírálásokat . Egyesek elmehettek 10 év munkaviszony után ,és 55 -60 éves korukban nyugdíjban . Most meg 65 évesen 37 év munkaviszony mellett . Természetesen ezek sávozva vannak ,és nem nagyon akarok foglalkozni a közgáz kamú látványos trükkös zsákbamacska elméletével . Ismerek olyan hölgyet aki 14,5 éves kora óta, egyfolytában dolgozik fizikai munkát és 46 év szolgálati ideje lesz mire nyugdíjban megy ,61 éves korában . Kedves FIDESZ ,most itt a lehetőség hogy a neveteket komolyan vegyétek ,mert ha nem tévedek ,a FIDESZ a fiatalok demokratikus szövetsége lenne . Miért kell agyon gyötört embereket tovább kötelezni a munkára ,hisz a fiatalságnak most kell esélyt adni hogy dolgozhassanak és ők is érezzék hogy fontosak a Magyar hazának . Új seprű jó seper ,tartja a közmondás . Azért mert az 1950 években elhibázott születésszabályzást hajtott végre Rákosi "szakpolitikusai " azért nem az agyonhajszolt idős munkavállalókat kellene szívatni .Természetesen a nyugdíjak összegének felső határának módosítását azt elehet fogadni de csak míg az ország helyre nem jön. Utána Isten bizony vissza és állami garancia szentesítésére . Elhibázott lépésnek tartom az állami cégek vezetőinek keresetének nem logikus szabályzását .Csak teljesítményhez célszerű kötni a felső plafont hogy ösztönözve legyenek a cég mielőbbi talpra állítására . Természetesem a vezetők az állami cégeket igyekeztek a legnagyobb odafigyelés nélkül vezetni ,hogy utána megtudják győzni a politikát hogy " csak a privatizáció " a megfelelő kilábalás .Természetesen a köréje fonódott "jó befektetők " segítségével . Nézzük az önkormányzatokat . Természetesem minden önkormányzat igyekszik olyan határozatokat hozni hogy növelje a bírokráciát és több munkatársra tartson igényt . Meg kell szüntetni az önkormányzati törvényhozás lehetőségét vagy elfogadása esetén csak szakértői átvizsgálás engedélyéhez kössék. Ne ész nélkül fogadjon el a testület minden határozati szövegkörnyezetet és utána kiderül hogy alkotmány ellenes ,de addig eltelhet 1 -10 év . A közbeszerzés titkosságát azonnal be kell fejezni . Adófizetők pénzét ne lobbizza el senki ,aki meg a cége információját félti az meg ne pályázzon . Foltozzák az ország kosarát . Bűnmegelőzés érdekében fontos hogy az állam a telefontársaságok "privát" szám kijelölést a hívott félnél számszerűen jelezze ki.Hisz sok ember ezzel a lehetőséget kihasználva zsarol ,megfélemlít ,stb Vagyis aki engem hív azt jelezze ki a telefonom ,kivéve az állam által engedéllyel bíró előfizetőt.A bankoknak meg jó étvágyat kívánok az ingyen ebédhez . Ha csuklotok akkor ne feledjétek 9 korty vizet lel inni . Még egyszer ! Nem pezsgőt hanem vizet !!!!!!!
-
Tag
re: Milyen országban élek én?!
Nem nagyon akartam megjegyzést fűzni különböző kormányzati, és gazdasági intézkedésekhez,de most megteszem . Tűnődve figyelem a bankszövetség mumuskereső programját . Az egész világ pénzügyi szektorát felkutatták már ,hogy aggodalmaikat fejezzék ki "szegény " Magyarországon működő bankok mellett. Mondják hogy sehol a világon nincs ekkora bankadó ,mint Magyarországon ,de ekkora uzsora kamat sem ! Alkotmányban kellene rögzíteni hogy mekkora lehet a felvett futamidő nyeresége ,ami ez felett van 95% luxusadót kellene kivetni a bankokra .Na nem kell -ám beka- kálni mert úgy is maradnak hisz ekkora kamatot, a világon sehol sem tud bekaszálni mint nálunk. .Ezen felül nyugaton nem olyan könnyen lehet az ott lévő állampolgárokat gazdaságilag Tisztességtelen módon csőbe húzni .Itt az eddig lévő kormányoknak, csak a korrupció volt a fontos az ember nem számított . Nagyon jól tudták a világ pénzmozgásából a Magyar bankot irányító Magyar korlaboráns banki tisztviselők hogy a svájci Frank alul értékelt . Természetesen ezt javasolták ,hisz számítottak az emberek szegénységere . Ugyanis az emberek a minimál bérből nem tudják iskoláztatni méregdrága egyetemem gyermeküket,sem lakást venni , hogy legalább Ők ne legyen koldusok ,és ezért vették fel a hitelt . Vegye tudomásul mindenki hogy örök rabszolga adósa nem lesz senki . Pontosan a külföldi befektetők vették ki pénzüket a bankból, gyorsan a váltság kirobbanása idején, és ezért mentek csődben mert utána hiányzott az alaptöke .Természetesen a Magyar nemzetgazdaságnak komoly károkat okozva ,hisz a rengeteg forint eladása teljesen lehúzta a forint árfolyamát . Elő van az írva a világgazdaságban hogy 100% garantált nyereségre kötelezem a piaci szereplőket ?. Magyarország forint pénznemmel rendelkezik ,és csak ebben a nemben szabadna engedni bankok működését .Tegyük fel hogy az ember felvett 4 millió forintot svájci Frankban ,mondjuk .Az idő tájt 147 forint körül volt a svájci frank ,ami a példában szereplő 4 millió forint osztásában kb. 29000 frank . Ez 15 évre havi kb. 37000 forint törlesztéssel egyenlő, ha a frank értéke nem változik .De ezt már kibogarásztuk ,ami elképzelhetetlen . Tegyük fel hogy a svájci franknak megnő a kereslete az euró és a dollár beteges állapota miatt ,de inkább az eurót említsük .Ne adj Isten eléri a 2,5 x -ét amit nem lehet lehetetlennek venni mondjuk 2 év múlva367 vagy több is lehet az átszámítás . Tehát a család 10643000 forinttal tartozik és nem hogy az alap csökkent volna hanem 250% -al növekedett a tartozása .Na ez a Államilag engedélyezett uzsora pénzbehajtás módszere.Most nézzük meg a vizsgált család helyzetét .A férj keres 80000 forintot ,a feleség 60000 forintot .A pénz felvétel idején teljesen elfogatható volt a részletfizetés de ha 2,5x-ére növekszik a törlesztőrészlet vagyis 92500 Ft . Természetesen a fizetésképtelenségről nemkel magyarázkodni .Kénytelenek feladni, és elárverezik a házukat ,de mivel sok az árverezett ház , köszönhető nagy részt a bankoknak, így a lakáspiac csak áron alul tud szerepelni .Ha az Isten segít elkel áron alul,de marad még három millió a tartozásból . Had -ne mondjam oda a család .Marad a kötél mint a liba esetébe csak sokkal több embert érint . Ugye nem kell többet magyarázkodni szegény bankos bácsi . Szerintem az lenne a jó és igazságos megoldás hogy az a bank aki svájci frankos hitelt ad ,vagy bármely valuta nemet az ténylegesen svájci frankot fizessen ki a felvételkor ,de legjobb az lenne hogy Magyarország magyar pénzen adjon vegyen, itt a forint a fizető eszköz . Ellenben meg a kínai bankrendszer sokkal olcsóbb és rugalmasabb is mint a Nyugat- európai uzsorás bankrendszer amelyek csak kihasználják a kelet -európai államokat, és csak piacot vettek ,és szemetet hordanak ajándékban ,meg természetesen tisztességtelen ingyen ebédosztó bankos bácsikat .
-
bubu001
Vendég
re: Milyen országban élek én?!
Szia Galamb!
Ne haragudj, de ez így nekem, hirtelen így egybe ömlesztve magas, pontosan mit szerettél volna írni, én pont 145-nél vettem fel hitelt és szívok vele.
köszi, bubu
-
Tag
re: Milyen országban élek én?!
Szia bubu ! Tegyük fel hogy valaki 2006 körül felvett 2 millió forintot svájci frank alapú hitelt .Az 13793 franknak felelt meg akkor tájt .Mondjuk tíz év futamidőre,amiből eltelt 4 év . majdnem a fele. Maradt 8275 frank az adós tartozásából .Véletlenül kapna szegény adós valami folytán valakitől pénzt hogy gyorsan kifizesse akkor 1696539 forintot kellene kifizetni a banknak ,plusz a hitelezés megszüntetésére is felszámol költséget .Úgy hogy 1800000 forintot nyugodtan lehet számolni . Az a csúnya ingyen ebédelő adós nyereségét kövessük végig . A hitel felvételekor nem volt neki beugró alaptőkéje ezért a bankok egy úgynevezett haveri körből kialakított gyors pénzügyi hitelező céget hozatott létre .A hitelező cég adta a beugrót hogy legyen meg a pénzfelvételére szükséges előtakarékosságomhoz szükséges pénzem Tehát a bank tudta hogy az embereknek nincs előtakarékossági pénzük és sunyi módon egy azon székházban volta a hitelező cég . Tehát a bank tudta hogy nincs pénzük az embereknek .Na itt is kellet fizetni ezért az aranyos szolgáltatásért közel 300000 Ft . Tehát az 1800000+ 300000 Ft az már 2100000FT .Ezen kívül a biztosító cég csak a saját biztosítóját fogatta el ,és az adósnak fel kellett mondani több év óta jól működő biztosítóját. a fedezetként lévő lakás felértékeléséért is fizetni kellett az ingyen ebédelő adósnak ,és nem beszélve a bank jogi megalapozottságát biztosító közjegyzői okiratért is az adós fizetett .Hogy a bank nyugodt legyen a szentesítésben. Tehát az ingyen ebédelő adós ,kedves bankárok 4 év tisztességes hitelfizetés után tartozik 2100000Ft .Tehát többel mint amennyit felvett . Egyes bankok tegnap óta 205 forintba állapították meg a svájci frank árfolyamát (AZ ELADÁS) . Tehát a bank annyiért adja a valutáját amennyiért akarja . Szép kis inci-pinci kapu . Egyértelműen le lehet szögezni hogy a bankok örökös fejősteheneket kerestek ,és a munkásosztály vezető élcsapatánál el is tudták érni . Hasonló a szegény ember esete a mesében a halállal. Megegyeztek hogy az ajtóra felírja a halál hogy holnap jövök érted . bármikor jön mindig holnap van felírva . Na így van ez a svájci frank esetében is csak fordítva .Az van felírva hogy holnap letelik de mindig holnap lesz . Kormány figyelmében had hívjam fel hogy a bankok csak banki tevékenységet folytathatnak és nem spekuláció pénzpolitikát .Még a tőzsdén is felfüggesztik a 10 % le és fel mozgást .Kedves bubu , most képzeld el ha egy év múlva megindul a frank akkor milyen számok jönnek ki .Törvénytelen és tisztességtelen az amikor a bank az eladási árfolyamot számolja az adósoknak ,mert jogalap nélküli. A BANK NEM ADOTT EL AZ ADÓSOKNAK SEMMIFÉLE FRANKOT . Tehát eladási árfolyamot nem is számolhat fel ,már csak azért sem mert semmiféle frank eladása nem történt meg . Az egész egy príma gáz .csak az embereknek gáz a bankoknak príma .
-
Tag
re: Milyen országban élek én?!
Köszi, hogy ilyen jól leírtad, sok mindenben felnyitottad a szemem, bár azzal eddig is tisztában voltam, hogy nem állapot amit a bankok művelnek az emberekkel.
Főleg az tetszett a véleményedben, hogy mindig az aktuális árfolyamon számolnak, közbe tényleg nem történt semmiféle valuta eladás. Akkor ezt tekinthetjük egy jogi kiskapunak, amit be kellene "csuknunk" nem? Hát ez nem állapot, hogy így működik és mégis. Ja! Hogy ezt a bankoknak nem érdekük.
Akkor felteszem a kérdést én is, milyen országban élek én?
-
Tag
re: Milyen országban élek én?!
Na én tudtam ,hogy egyszer megjelenik egy igaz élő (LÁZÁRETI MAGYAR JÉZUS KRISZTUS ). Nem nagyon merek ilyen nagy szent méltóságot megszólítani de azért ezt megteszem . Nem kellene először magatokon kezdeni az adófizetők pénzét elherdáló politikusok névsorát szégyentáblára kifüggeszteni .Na ne,ne hogy tik nem meg ti már akkor ,mi időben ...... Igen is hogy a rendszerválástól kezdődően az összes kormányzó párt csak a saját hasznát nézte és esze ágában sem volt a nemzet jogos elvárásait figyelemben venni .A kormányzati ciklus ideje alatt az ellenzék dolga hogy hagyja a tisztességtelen pénzek kiáramlását ,sőt örömére szolgál hogy minél több legyen ,mert a választások előtt ezzel nagy zavart és népszerűséget veszít a kormányzó párt . Egyáltalán nem fontos hogy a népnek milyen kára lesz az ellopott pénzhiányból .Na ez a szégyentábla egy gyakorló próbatétel az országos bevezetésre . Hol van már az új alkotmány ,talán nem volt elég idő a megfogalmazásra . A munkásosztály vezető élcsapat volt tagjai besegítenek . Na az ingyen ebéd és a sepregető közmunka az egyetemet végzett idősödő nő részere a LÁZÁRETI MAGYAR JÉZUS KRISZTUS Isten által adott ajándéka .Nem lett volna valami hely mondjuk az egyetemet végzett hölgy részére ,mondjuk az helyet aki kiküldte a névsort a szégyen falra . Az emberi méltóságra joga van minden polgárnak ,ez az ENSZ alapokmánya egyértelműen leírja. Kedves FIDESZ ,én csak arra szeretném felhívni figyelmüket hogy a narancs is lehet piros ha egy kicsit túl érik vagy mutál. Még egy másik fontos megjegyzés , Nem tízmillió ember szavazott rátok, EGY ÚJ ALKOTMÁNY IS ÁTLEHET ÍRNI mondjuk négy év múlva.Na meg a személyes adatokkal csínján kellene báni . A besúgói listát is kilehetne nyugodtan a falatokra kitűzni ,mert ez volt a Magyarországi korrupció melegágya. Ja ,hogy nektek is van ott mesekönyvetek ,sajnálom . Tehát nem azt sérelmezem hogy nincs igazság a szégyentáblában ,hanem azt hogy az embereknek is van joguk az emberi méltósághoz ,és ez ráadásul az uszítás fogalmát is kimeríti.Nem jelentette az egyik polgár hogy azóta dogozik és azért került a listára. Kedves égből pottyant fazon ! Véletlenül nincs áthallás az adóhatóság a TB, hisz munkában lépéskor ezeknél a hatóságoknál jelentkezni kellene a személyes adatnak . Ja !.. a személyes adatvédelem . Érdekes ebben az esetben van de a szégyentáblánál nincs .Jézus adni is tudott ,próféta is volt ,és szenvedni is tudott népéért . Ja ! .. élősködni a hatalom visszaélését nem ismerte . A SÓ MŰSOR HELYETT A VALÓSÁGOT FORMÁLJÁTOK ! Van egy jó szlogen ember kapaszkodj társaidban hogy minél magasabbra kerülj . Na ezt ne tedd!!!!!!!!