Oldal: 1 / 2 12 UtolsóUtolsó
Eredmény: 1 - 10 (11) összesen

Téma: Mit szégyellsz eddigi életedből?

  1. #1
    Félisten Bíborvirág logója
    Csatlakozott
    09-10-09
    Hozzászólás
    618

    Alapbeállítás Mit szégyellsz eddigi életedből?

    Gondoltam, talán rajtam kívül is vannak néhányan, akik valamit szégyellnek. Amit a múltban megtettek, de már másképpen tennének, vagy kitörölnének a múltjukból, ha tehetnék. Nyilván nem bérgyilkosok és garázdák seregére gondolok, akik itt most döngethetnék a mellüket.
    Nekem az első, ami beugrik, egy idő óta gyakran: egy hétköznap munka után vettem egy tábla csokit, mert úgy gondoltam, "megérdemlem" (a reklám szerint). Az állomás folyosóján szembejött velem egy szerencsétlen fiatalember. Koszos is volt, kicsit büdös is és a szeme fénye meg volt törve. Nem tudom másképpen megfogalmazni. Amikor elment mellettem, meglátta a csokit. Az egész tábla a kezemben volt és félig meg volt hámozva, éppen készültem beleharapni. Megállt és azt mondta: csokoládé...nagyon régóta nem ehetett csokit, csak meredt rá és nyújtotta felé a kezét. Én pedig, ahelyett, hogy a kezébe nyomtam volna, lesüllyedtem e gy 5 éves óvodás szintjére és azt mondtam neki : ez az én csokim! És továbbmentem. Ezek után megettem az egészet. Na, ha ezt a napot újra élhetném, akkor biztosan a kezébe nyomnám azt a csokit. Ezt nagyon szégyellem. Van még más is, majd gondolkozom. Ti mit szóltok a témához?

  2. #2
    Mentor Archer11 logója
    Csatlakozott
    10-04-14
    Hozzászólás
    525

    Alapbeállítás re: Mit szégyellsz eddigi életedből?

    Én leginkább azt, hogy mivel (régen, úgy 10-14 évesen) szerettem a különféle fegyvereket (íj, csúzli, légpuska, nyílpuska), volt is egy légpuskám. Nagyon szerettem vele célba lőni, mindegy mire, akár élt, akár nem. Nem egy kis állatkát lőttem le csak úgy szórakozásból (verebeket, galambokat, seregélyeket, egereket). Így visszagondolva egy állati nagy szadista ****** voltam. Hát én ezt....
    Hála Istennek úgy 16 évesen magam is rájöttem, hogy ez így nem oks. Ma is lövök ugyan még célba (már csak íjjal), na de már nem állatokra. Már max a szalmabálák, sörös dobozok és egyéb élettelen célpontok veszélyeztetettek!

  3. #3
    Félisten Bíborvirág logója
    Csatlakozott
    09-10-09
    Hozzászólás
    618

    Alapbeállítás re: Mit szégyellsz eddigi életedből?

    Idézet Archer11 eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Én leginkább azt, hogy mivel (régen, úgy 10-14 évesen) szerettem a különféle fegyvereket (íj, csúzli, légpuska, nyílpuska), volt is egy légpuskám. Nagyon szerettem vele célba lőni, mindegy mire, akár élt, akár nem. Nem egy kis állatkát lőttem le csak úgy szórakozásból (verebeket, galambokat, seregélyeket, egereket). Így visszagondolva egy állati nagy szadista ****** voltam. Hát én ezt....
    Hála Istennek úgy 16 évesen magam is rájöttem, hogy ez így nem oks. Ma is lövök ugyan még célba (már csak íjjal), na de már nem állatokra. Már max a szalmabálák, sörös dobozok és egyéb élettelen célpontok veszélyeztetettek!
    Köszi a hozzászólást

  4. #4
    scs
    scs nem elérhető
    Mentor scs logója
    Csatlakozott
    10-11-11
    Hozzászólás
    451

    Alapbeállítás re: Mit szégyellsz eddigi életedből?

    Nincs mit írjak sajna. Elfogadom önmagam olyannak, amilyen vagyok és amilyen voltam. Amit tettem/nem tettem, az is én vagyok. Egy fejlődés része.

  5. #5
    Félisten Bíborvirág logója
    Csatlakozott
    09-10-09
    Hozzászólás
    618

    Alapbeállítás re: Mit szégyellsz eddigi életedből?

    Idézet scs eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Nincs mit írjak sajna. Elfogadom önmagam olyannak, amilyen vagyok és amilyen voltam. Amit tettem/nem tettem, az is én vagyok. Egy fejlődés része.


  6. #6
    Félisten Bíborvirág logója
    Csatlakozott
    09-10-09
    Hozzászólás
    618

    Alapbeállítás re: Mit szégyellsz eddigi életedből?

    Pillanatnyilag azt szégyellem, hogy nem tudom, miért van két zöld kocka a fejem felett, van akinek meg egy?
    Az viszont nem a legjobb, hogy a hangulatjelek mind egyforma színűek, könnyű összekeverni őket! A mérges legalább piros

  7. #7
    system g-easy logója
    Csatlakozott
    08-01-24
    Hely
    Londoni Olimpia 2012
    Hozzászólás
    1.100

    Alapbeállítás re: Mit szégyellsz eddigi életedből?

    Azért van kéz zöld, mert neked már nyomkodták az aláírásomban említett köszönöm-öt.. ez egészen 10-ig növekszik.. ha fölé viszed az egeret, a szöveget is ír ki, miszerint hamarosan közkedvelt leszel.. a hangulatjelek nekem sem tetszenek, fel fogom őket javítani..

  8. #8
    Félisten Bíborvirág logója
    Csatlakozott
    09-10-09
    Hozzászólás
    618

    Alapbeállítás re: Mit szégyellsz eddigi életedből?

    Idézet g-easy eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Azért van kéz zöld, mert neked már nyomkodták az aláírásomban említett köszönöm-öt.. ez egészen 10-ig növekszik.. ha fölé viszed az egeret, a szöveget is ír ki, miszerint hamarosan közkedvelt leszel.. a hangulatjelek nekem sem tetszenek, fel fogom őket javítani..
    Köszi a választ! (na, most meg több szöveget akar a gép. Még ilyet!)

  9. #9
    system g-easy logója
    Csatlakozott
    08-01-24
    Hely
    Londoni Olimpia 2012
    Hozzászólás
    1.100

    Alapbeállítás re: Mit szégyellsz eddigi életedből?

    Igen, most már a rövid válaszokat (chat jelleg elkerülésére) hivatott kiváltani a "tetszik/ nem tetszik" plugin.. így újra feljebb tettem a minimum karakterszámot

  10. #10
    Pörölykezű walaki logója
    Csatlakozott
    10-11-17
    Hely
    Veszprém
    Hozzászólás
    211

    Alapbeállítás re: Mit szégyellsz eddigi életedből?

    Mit szégyellek? Szüleim válását. Mást nem. Voltak nagy kudarcaim, konfliktusaim az életben, amikre nem vagyok büszke, és nem tudom elfogadni, hogy úgy alakultak, de ezeket a pillanatokat nem szégyellem. Azt hiszem, hogy most éppen csak ez az egy szégyellnivalóm van.

Oldal: 1 / 2 12 UtolsóUtolsó

A téma címkéi:


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104