Eredmény: 1 - 7 (7) összesen

Téma: Toyota Prius III

  1. #1
    iceman36
    Vendég iceman36 logója

    Alapbeállítás Toyota Prius III

    A Toyota Priusnak az a legnagyobb érdeme, hogy elterjedt, s ezáltal bevezette a köztudatba és a nagyléptékű közlekedésbe a hibridautót, bebizonyította, hogy a mindennapokban jól használható, gazdaságilag is versenyképes az ilyen jármű. Stockholmban a taxik jelentős része Prius, hat darab ilyen autó jut ezer emberre. A hibridhajtással 30 esztendeje foglalkozó Toyota összesen 1,7 millió hibridautót, azon belül 1,2 millió Priust adott el világszerte, s most előrukkolt a harmadik nemzedékkel.



    Lényegi részletek, technikás megoldások
    Forradalmi újdonságokkal nem álltak elő, de átdolgozták az egész autót. A hajtómű súlya 30 kilóval csökkent, ugyanakkor nagyobb és 15 kilóval nehezebb lett a benzinmotor, amely az Atkinson-elv szerint működik: a vezérlési diagram megváltoztatásának hatására csökken az égési hőmérséklet és az emisszió, illetve utazósebességnél javul a hatékonyság. A hibridautók soros (a kerekeket a villanymotor hajtja, a benzinmotor csak az akkut tölti; képes egyedül elektromos hajtással haladni, de nagy akkura van szüksége) vagy párhuzamos (a villanymotor csak rásegít; kis akku elegendő, de nem tud csak villamosan haladni) rendszerűek. A Toyota Prius Hybrid Synergy Drive hajtóműve egyesíti e kettő előnyeit, igaz, hogy a zéró emisszióval megtehető út csak két kilométer, de ezzel is ki lehet surranni a belvárosból.



    Műszaki zászlóvivő szerepéhez illően rengeteg korszerű részletet vonultat fel az új Prius. Gombnyomással háromféle – tisztán elektromos, gazdaságos, illetve nagy teljesítményű – üzemmód hívható le, a vezetőt nemcsak a rendszer energiagazdálkodását és a fogyasztást mutató grafikus képernyő tájékoztatja, hanem a szélvédő elé vetített kijelzés és fedélzeti számítógép is. A tolatókamera mellett sokat segít az automatikusan beparkoló berendezés, van az autóban követésitávolság-tartó és ütközéselkerülő rendszer, a parkoló kocsit napelemes szellőző ventilátor hűti, s a Priusszal mutatkozik be egy világújdonság, a távvezérlőnek engedelmeskedő légkondicionáló. Ez azt használja ki, hogy a nagy kapacitású akkumulátortelep energiája elegendő a klíma hárompercnyi működtetésére a beszállás előtt, így már kellemes hőfokú kocsi fogadja az utasokat. A típus gyakorlatias jellegét hangsúlyozza a „rossz út” csomag – Magyarországon sajnos megfontolandó ez az extra…
    Hibridautót vezetve nemegyszer eltűnődtem már: mekkora a fogyasztáscsökkentő hatása magának a szerkezetnek, no és mekkora annak, hogy az autó által inspirálva takarékos stílusban hajtok? Különösen indokolta most e kérdés felvetését, hogy a menetpróba előtt közölték: jutalmat kap, aki a legkisebb fogyasztással megy végig a középső, 20 kilométeres szakaszon! Naná, hogy már odáig is a kijelzőt lesve, a kis trükköket próbálgatva mentünk, sikerült is 3,4 literes átlaggal abszolválnom a kellemes országutakból álló, másfél órás etapot. Már ez is nagyszerű eredmény, de azért megjegyzem, hogy egy ennyire áramvonalas (alaktényezője 0,25) karosszériával és ennyire spórolósan vezetve mindenféle hibrid nélkül is elérhető lenne…

    Szuperalacsony átlag, csigatempóban


    Nagyon áramvonalas, sima a forma – hibrid nélkül is keveset fogyasztana ez a kocsi…
    A mért szakasz bajnokai – német és magyar újságírók közül – mi lettünk, ott éppen Sebestyén Kálmán kollégám vezetett. Az esti sajtótájékoztatón kettőnket hirdettek ki győztesnek, 2,2 literes átlaggal, mi kaptunk formatervezett golyóstollat. Hurrá! Ehhez a valóban pazar eredményhez azonban hozzátartozik elérésének módja is: a körforgalmakba fék nélkül estünk be, néhol lazán értelmeztünk egy-egy szabályt, és általában oly felháborító, a forgalmat akadályozó csigalassúsággal mentünk, hogy még a csuklós buszt is feltartottuk, s egész kocsisort gyűjtöttünk össze magunk mögött a birkatürelmű, előzésre csak nagyritkán vállalkozó svédekből. Ez az eredmény tehát csak kuriózum, valójában nem jellemző.
    Annál jellemzőbb volt a záró szakasz, immár normál tempóban, bekapcsolt klímával, átszelve Stockholmot: a megállásokkal tarkított, erős forgalomban megtett út végén 4,8 litert mutatott a kijelző, ami nagyon jó és bárki által elérhető eredmény. Azt azonban még nem tudjuk, hogy összességében mennyire gazdaságos autó lesz az új generációs Prius, mert árát csak a szeptemberi piaci bevezetés előtt hozzák nyilvánosságra. Egyelőre annyit szivárogtattak ki, hogy nem lesz olcsóbb az eddiginél…

  2. #2
    Félisten Grievous logója
    Csatlakozott
    09-07-26
    Hely
    Az
    Hozzászólás
    766

    Alapbeállítás re: Toyota Prius III

    A Nissanos cikk és maga a Nissan GT-R jobban tetszett ennél de ez is szép munka Iceman.

  3. #3

  4. #4
    Félisten Grievous logója
    Csatlakozott
    09-07-26
    Hely
    Az
    Hozzászólás
    766

    Alapbeállítás re: Toyota Prius III

    A Toyota a legnagyobb autógyártó a világon és 2002 óta van egy F1-es csapatuk is. Az viszont egy másik kérdés hogy miért nem képesek balynoki címet nyerni! Két marokkal szórják rá a pénzt(drága pilóták, költséges technikai felylesztések, saját pálya Fujiban stb...)!
    Utoljára módosítva: Grievous által : 2009-08-14 10:35

  5. #5
    iceman36
    Vendég iceman36 logója

    Alapbeállítás re: Toyota Prius III

    Idézet Grievous eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    A Toyota a legnagyobb autógyártó a világon és 2002 óta van egy F1-es csapatuk is. Az viszont egy másik kérdés hogy miért nem képesek balynoki címet nyerni! Két marokkal szórják rá a pénzt(drága pilóták, költséges technikai felylesztések, saját pálya Fujiban stb...)!
    Igen ezen már én is gondolkoztam. 2005-ben voltak a legnagyobb-legjobb eredményeik az F1-ben,de ahogy elnézem nem lesz jobb

  6. #6
    Félisten Grievous logója
    Csatlakozott
    09-07-26
    Hely
    Az
    Hozzászólás
    766

    Alapbeállítás re: Toyota Prius III

    Szerintem azért mert nincsen egy jó vezető! Olyan mint amilyen Jean Todt volt vagy most Brawn. Nincs senki aki irányitaná a dolgokat a háttérből ,teljesen logikátlan döntések születnek álltalában(az egyetlen jó döntésük az volt hogy kirúgták Ralf Schumachert!).

  7. #7
    iceman36
    Vendég iceman36 logója

    Alapbeállítás re: Toyota Prius III

    Idézet Grievous eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    Szerintem azért mert nincsen egy jó vezető! Olyan mint amilyen Jean Todt volt vagy most Brawn. Nincs senki aki irányitaná a dolgokat a háttérből ,teljesen logikátlan döntések születnek álltalában(az egyetlen jó döntésük az volt hogy kirúgták Ralf Schumachert!).
    Ja,aki szépen elment a DTM-be és szerintem ott sem lesz sokáig

A téma címkéi:


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104