A franciák hozzánk képest mondhatjuk, hogy eléggé ínyencek. Dúskálnak a számunkra furcsa ételekben, a tengeri herkentyűkben és szokásaik is merőben eltérőek a mieinktől. Előkelőnek érezzük a szakácsművészetüket, feltehetően azért, mert nagyon ügyelnek nem csak az ételek megfelelő ízesítésére, de a dekorálására is. Kidolgozott tervük van arra, hogy mit hogyan egyenek és tálaljanak, ami meg is látszik szokásaikon.
Az alapokat a római korból vették át, de addig fejlesztették tovább, hogy a mostani olasz konyhától messze eltérő jellegzetességeket találunk náluk. Alapvetően a gasztronómia alapjait a Római Birodalom idején tették le, ebből táplálkozott a későbbi európai kultúra konyhaművészete. A franciák vették át legjobban az Itáliai konyha fő alapelveit. A 14-15. század derekán konyhaművészet még gyerekcipőben járt. Sokkal fontosabb volt a táplálkozás mennyisége és a fertőzések elkerülése, mint bármilyen tálalási és ízesítési módszer. XIV. Lajos idején kezdődött el a szokás, miszerint az ételt szépen sorjában szolgálják fel.

A francia konyha kialakulását korszakolják a gasztronómiában. Elsőként az Itáliai szokások voltak mérvadók, amit az uraságok udvaraiban mértéktelenül kamatoztattak. Első korszaknak Marie- Antoine Caréme konyhaművészetét tartják, hiszen először ő kezdte el behatóan tanulmányozni a konyhaművészetet és elsőként ő fejlesztette tovább. Főként azzal robbantott ki egy újítási forradalmat, hogy fontossági létrára helyezte az asztali díszítést.

Urban Dubois, Caréme tanítványa továbbfejlesztette munkásságát és összefoglalta mindazt, amit Caréme célul tűzött ki. Könyvében minden egyes részlet ki van dolgozva a főzési technikáktól a tálalásig.
Az 1930-as években újabb irányzat bukkant fel, amely a díszítéseket eltörölte és élesebben foglalkozott a konyhaművészet főzés felé irányuló dolgaival. Eme újítók Montagné és Escoffier voltak. Auguste Escoffier, a mai étterem alapjait fektette le azzal, hogy felszolgálás a menetét beosztotta. Az európai konyhák különböző jellegzetességeit úgymond átfranciásította és felhasználta a konyhaművészetben.
1950 körül túl maradinak tartották a túlzott felhozatalt és a már-már barokkos túlzásokat a díszítésben. A felesleges dolgokat kitörölték és ezzel egyszerűsítették a tálalást. Henri Gault, Christian Millau nevéhez fűződik ez az újabb és egyben eddigi utolsó korszak a francia gasztronómia történetében.

A francia konyha lényegében sokszínűbb, mint ahogyan a korszakolás ezt mutatja, hiszen ahogyan szinte minden országban, különböző tájegységeknek vannak egymástól különböző hagyományai és ételei is. Ez az általános áttekintés felületes, csupán a francia konyha általános jellegzetességeit igyekszik bemutatni.
A franciák kissé könnyebb ételeket fogyasztanak mint mi. Amíg mi disznózsírral sütünk, ők főként vajjal és növényi zsiradékokkal. Emellett a rántás náluk igen ritka és inkább burgonyalisztet használnak. Reggelire általában édes dolgokat fogyasztanak: lekvárt, mézet stb., amit croissant-al esznek és egy kis tejeskávéval öblítik le. Ebédidőben gyakorta fogyasztanak valamilyen előételt, ami általában zöldségekből áll, vagy desszertet. Náluk a fő hangsúly nem az ebéden van, ahogyan nálunk, hanem a vacsorán. Kb. három-négy fogást tálalnak fel ilyenkor. Sokféle levest esznek, bár ez a hidegebb időszakokra jellemző. Vacsorára tehát elsőnek levest vagy szintén valamiféle előételt fogyasztanak, amit a húsételek követnek, ünnepi alkalmakkor libamájjal és osztrigával kiegészítve. A húsételek főként marhából, birkából vagy vadhúsból készülnek.