A karácsony eredetileg a téli napforduló ünnepe a legtöbb ősi népnél. Hol magát a Nap-ot/fényt és annak a sötétség feletti győzelmét ünnepelték, hol pedig megszemélyesítették azt (egy isten vagy más entitás formájában) és úgy ünnepelték.
Később a kereszténység rátelepült a Mithras vallás ezen napfordulós "fény/sötétség" ünnepére és elvette tőle az ünnepnapot, áthelyezve Jézus szülketését erre az időpontra (a korai keresztények nem ekkor ünnepelték Jézus szülinapját és csak később határoztak úgy, hogy mégis ekkor születik). Ettől függetlenül az ősi kultuszok maradványai megmaradtak és részben helyet kaptak a keresztény szokásokban (pl. karácsonyfa).
Pár évtizede jött az un. fenyőünnep elnevezés, melynek lényege az volt, hogy a keresztény szokást a kommunisták megpróbálják átalakítani a maguk képére (hasonlóan, mint ahogy a keresztények is tették ezt más vallások esetében).
Mostanra meg megmaradt belőle egyfajta szeretet-ünnep. A legtöbb ember már nem érez benne vallási kötődést, bár jelentős számban vannak még olyanok is, akik igen.



LinkBack URL
About LinkBacks
Válaszol idézettel
