Próbáltad már iceman?Nekem se tetszett a külseje de amint kipróbáltam egyből ráharaptam!
Próbáltad már iceman?Nekem se tetszett a külseje de amint kipróbáltam egyből ráharaptam!
ja nagyon mióta megvan 2 ször játszodtál vele grievous pedig már nyár eleján megvolt neked és azóta nem vetted elő
Sziasztok Orfeusz vagyok most csatlakoztam hozzátok
szeretnénk vásárolni egy íjat
éngem érdekel és ha Téged nem érdekel én megvásárolnám Tőled
Szia!
Semmiképpen nem adom el. Egy barátomtól kaptam ajándékba. Üdv a fórumon!
Szia Grevi!
Nos mind a tegnapi napig nem nagyon érdekelt, míg aztán tegnap egy baráti összejövetelű, kint a természetben megtartott pikniken a nap fénypontját jelentő bográcsozás után, levezetésként nem kezdtünk el íjjal célbalőni.
Két fajta csigás íj volt, ami ugyan nem a hagyományos reflex íj, de viszont annál lényegesebben nagyobb teljesítményt nyújtott. A 90 fontos íjat ki sem tudtam húzni, ezzel néhány körünkben lévő 130 kg feletti barátom tudott csak lőni, de a 70 fontost azt eléggé jól elkezeltem így elsőre is. Elsütő szerkezettel lőttünk, mert két ujjal képtelenség volt megtartani az ideget. A cél szabványos és 35 méter távolságra volt kihelyezve. Nos a lőkészségünket úgy jellemezhetném, hogy a cél központi részét néhány kivételtől eltekintve nem igen találtuk el, hanem azt, úgy 30-40 cm-es eltérésekkel körbe lövöldöztük a vesszőkkel.
Így aztán volt bátorságom, hogy az általam mindig hordott és megbecsült kalapomat ki merjem tenni a hangulat fokozása érdekében a céltábla mögé levert magasabb karóra. Nos ez azért adott motiváltságot a társaságnak és mindenki igyekezett a kalapomon bosszút állni, de szerencsére ez 10 lövés után sem jött össze. Ekkor viszon már a fejemre is tettem, mondván azt, hogy " nem a kalapomon kell az íjjal történő célbalövést megtanulni..."
Szóval megúszta a kalapom, aminek nagyon örültem és annak is, hogy sikerült az íjjal közelebbi ismerettségbe kerülni.
Az az íj amivel én lőttem, már 90 ezer Ft-ért újonnan beszerezhető, a hozzávaló céllövő aluminium vessző darabját pedig 1200 Ft-ért árulják.
Egy nagyon hasznos és jó hangulatú időtöltés volt, igazán jól éreztük magunkat és tegnap még az időjárás is nagyon kellemesen nyárias volt.