Ez igaz, csak jó asztalost nehéz találni, mi nagyon megjártunk a konyhabúrorunkkal 1 éve, tömörfa ajtókat szerettünk volna rá cseresznye színben, erre hozott nekünk valami sárgás színű összemaszatolt valamit, amit természetesen visszaküldtünk vele, következőnek már majdnem olyat hozott mint amilyet kértünk ezt el is fogadtuk, ezek után a beépítéssel is adódtak problémái a hűtőnk így be van szorulva a falhoz, a mosogatógépnek is alig maradt hely a pult alatt, a pénz 70%át előre odaadtuk neki, de a mai napig lóg nekünk néhány felszereléssel (pl a mosogatógép frontja), igaz ezeket azóta megoldattuk másik asztalossal, akivel viszont elégedettek vagyunk.
Az ikeás bútorok nagy előnye, hogy könnyen összeszerelhetőek, emellett legalább látod, hogy mit kpasz és az áruk is rendben van


LinkBack URL
About LinkBacks
Szerencsére van egy jó asztalos ismerősünk, mindent el tud készíteni.
Válaszol idézettel
