
- Tiszai halászlé
-
Tag
Tiszai halászlé
Hozzávalók:
- 1 kg hal,
- 3 nagy fej vöröshagyma,
- 5 dkg zsír,
- 1 kk só,
- 1 kk paprika,
- 1 erős zöldpaprika,
- 1 paradicsom.
Az igazán jó halászlé 3 féle halból készül, és minél nagyobb mennyiségben főzik, általában annál ízletesebb. Ajánlott halfélék a ponty, a harcsa és a keszeg.
Vágjuk apróra a hagymát, majd rövid ideig pároljuk zsíron, de ne pirítsuk meg. Ezután szórjuk meg a sóval és a paprikával, majd bő vízzel felengedve főzz-k puhára. Dobjuk bele a keszegeket és a maradékokat (fej, farok), a feldarabolt paprikával és paradicsommal. Ha ez is puhára főtt, törjük át az egészet szitán. Ez a lé nagyjából egy órán keresztül fő, addig tisztítsuk meg a halakat, vágjuk kb. 3 centi vastag szeletekre, és hagyjuk negyed órát besózva állni. Ezután tegyük egy nagy lábasba a halszeleteket, öntsük rá az áttört levet, és hígítsuk fel vízzel annyira, hogy a halszeleteket teljesen ellepje. Ízlés szerint még sózzuk, paprikázzuk. Főzzük egyenletes tűzön kb. háromnegyed órán át. Keverni nem szokták, mert a hal összetörhet. Az ikrát/tejet a főzés vége előtt kb. 5 perccel tegyük hozzá.
Ugyanabban az edényben tálaljuk, amiben főtt.