
- Paprikás tonhal tepsiben
-
Tag
Paprikás tonhal tepsiben
Hozzávalók:
65-70 dkg fagyasztott tonhal,
1 citrom,
2 evőkanál finomliszt,
1 evőkanál piros fűszerpaprika,
ízlés szerint só,
a tálaláshoz 2 evőkanál olajbogyó.
5 dkg nagyon vékony szeletekre vágott baconszalonna,
a tepsihez 2 evőkanál olaj és 2
evőkanál zsemlemorzsa,
A fagyasztott halat felolvasztjuk. Közben a citromot megmossuk, majd félbevágjuk. Az egyik felet vékony karikákra szeleteljük, a másik felének héját lereszeljük, illetve a levét kicsavarjuk. A lisztet összekeverjük a pirospaprikával. A baconszalonnát kis darabokra vágjuk. A felengedett halat féltenyérnyi darabokra szétszedjük, vagy felszeleteljük. Egy kis tepsit az olajjal kikenünk, és a morzsával beszórjuk. A halszeleteket citromlével meglocsoljuk, és 10 percig hagyjuk állni, majd jól megsózzuk. Ezután nedvesen beleforgatjuk a paprikás lisztbe, és szorosan egymás mellett elhelyezzük a tepsiben. Betakarjuk a szalonnaszeletekkel, és előmelegített forró sütőbe toljuk. A lángot közepesre mérsékeljük, és kb. 20 percig sütjük. Vigyázat, a hal nagyon gyorsan megsül, ezért ne hagyjuk magára! Tálaláskor minden halszeletre egy citromkarikát és néhány szem olajbogyót teszünk (ez utóbbi el is hagyható). Körete tetszés szerint burgonyapüré, párolt petrezselymes rizs vagy sült burgonya, de a legfinomabb hozzá a sült burgonyapüré.