Hozzávalók:
10 db egész pisztráng,
5 dl tej,
3 dkg só,
12 dkg liszt,
15 dkg mandula,
10 adag vajas burgonya.

A pisztrángot óvatosan kibontjuk,pikkelyeit eltávolítjuk, majd gondosan szárazra töröljük kívül,
belül. Az előkészített pisztrángokat ezután tejbe
áztatjuk, amelyben többször megforgatjuk, hogy mindenütt
érvényesüljön a tej ízjavító és puhító hatása.
Közben előkészítjük a mandulát. Vizet forralunk, amelybe
beleöntjük a mandulát. Néhány percig forraljuk, majd
leszűrjük. Ezután a héját könnyedén lehúzzuk. A mandulát
ezután leszárítjuk, metéltre összevágjuk. A pisztrángot
kiemeljük a tejből és gondosan leszárítjuk. Ezután
besózzuk, majd lisztbe forgatjuk.
Serpenyőben egy kevés vajat melegítünk, amelyben lassan
készre sütjük a pisztrángokat. A sütés vége felé
hozzáadjuk az előkészített mandulát, és együtt fejezzük
be az étel készítését.
A készre sütött pisztrángokat lapátkanál segítségével
előmelegített halastálra tálaljuk. A tetejére öntjük a
vajas mandulát.
Külön vajas burgonyát adunk hozzá.