
- Tepsis tonhal
-
Tag
Tepsis tonhal
Remek hatású ásványianyag-tartalma miatt egészségünk érdekében érdemes lenne hetente legalább egyszer halat fogyasztani. Tonhalból például nagyon sokféle étel készíthető, nem zsíros, és még azoknak is szokott ízleni, akik általában nem szeretik a halat.
Hozzávalók:
kb. 70 dkg fagyasztott tonhal,
2 ek liszt,
1 citrom,
5 dkg bacon-szalonna,
1 ek zsemlemorzsa,
piros fűszerpaprika,
só,
olajbogyó (elhagyható)
Olvassza fel a halat, közben a megmosott és félbevágott citrom egyik felét szeletelje vékony karikákra, a másik felének héját reszelje le, majd csavarja ki. A lisztet keverje össze egy evőkanál pirospaprikával, a vékonyra szeletelt baconszalonnát pedig vágja apró darabokra. A felengedett halat szeletelje féltenyérnyi darabokra.
A halszeleteket locsolja meg a citromlével, majd tízpercnyi állás után jól sózza be. Olajozzon ki egy tepsit, és szórja meg morzsával.
Még nedvesen forgassa bele a halat a paprikás lisztbe, és szorosan egymás mellett rakja le a tepsibe. Takarja be a halszeleteket a szalonnával, és forróra előmelegített sütőben közepes lángon süsse kb. 20 percig. Tálalja a halszeleteket egy-egy citromkarikával és néhány szem olajbogyóval.