Hozzávalók:

  • ~9 darab közepes nagyságú zsenge karalábé (~4×250 g);
  • 50 dkg darált csirkemellfilé/pulykamellfilé;
  • 125 g zabpehely;
  • 25 g hajdinakása;
  • 2+1 evőkanál olívaolaj
  • 1 közepes fej vöröshagyma (50g)
  • 1 tojás
  • 1 kisdoboz tejföl (175 g)
  • Só; bors
  • 10 dkg sajt;


Elkészítés:
1. A karalábék legtetejét levágjuk, és a díszítéshez félretesszük. A többi részét meghámozzuk és az alján kis talpat vágunk, hogy megálljon. Forrásban lévő vízbe tesszük, és 10 percig előfőzzük, így könnyebben ki tudjuk vájni a közepüket. Kiemeljük a vízből és egy élesebb peremű kanállal amennyire lehetséges, kiszedjük a belsejüket.
2. Ameddig a karalábék előkészülnek, megcsináljuk a tölteléket. Egy nagyobb serpenyőben 2 evőkanál olívaolajon megdinszteljük a felkockázott hagymát (ne legyen túl forró a zsiradék, mert az olívaolaj hamarabb megég, mint a többi). Amint üveges, beletesszük a darált húst és többször kevergetjük, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Amíg fehéredik, egy kisebb serpenyőbe 1 evőkanál olívaolajon megpirítjuk a zabot, majd, kb. 2-3 perc után az hajdinakását is hozzátesszük és együtt pirítjuk tovább őket. A kifehéredett húst (zsiradékja nélkül) összekeverjük a pirult hajdinás zabbal, ezzel kész a töltelék.
3. A tejfölt elkeverjük kis sóval, borssal és 1 egész tojással. A karalábékat betöltjük, a tetejüket megöntözzük a tojásos szósszal, sajtot reszelünk rá és előmelegített sütőben 180 °C-on 25 percig sütjük. Tálaláskor a félretett tetőkkel díszítjük.